Az Állami Számvevőszékhez fordultunk a 2 milliárdos hiba miatt

Az alábbiakban olvasható Pákozdi József önkormányzati képviselő korábbi sajtóközleménye, melyben jelezte, az ÁSZ-hoz fordul annak érdekében, hogy független szakértői vizsgálat indulhasson a költségvetési hiba feltárása miatt. A hivatalhoz múlt héten be is nyújtotta a kérelmét, amint kapunk választ, frissítjük bejegyzésünket.

 

Mitől fél Borbély Lénárd, Csepel polgármestere?

Június végén véletlenül kiderült, hogy évek óta helytelenül könyveltek el a csepeli költségvetésben két milliárd forintot. A súlyos hibának köszönhetően mind a polgármester, mind a képviselők és ezáltal a lakosság is meg lett tévesztve, hiszen mindenki abban a tudatban volt, hogy csaknem négy milliárd forint van a kerület kasszájában. Erről többször is büszkén nyilatkozott Borbély Lénárd testületi üléseken és saját oldalán is.

Az ügy megnyugtató kivizsgálásának érdekében az ellenzéki pártok képviselői aláírtak egy javaslatot egy vizsgálóbizottság létrehozására, amely szakértőket kért volna fel az ügy tisztázása érdekében.

Azonban ezt a kormánypárti képviselők érdemi vita nélkül a múlt szerdai rendkívüli ülésen leszavazták. Az önkormányzat hivatalos oldalán megjelentekkel ellentétben nem két hónapja történt ez az elírás, a volt gazdasági vezető feljegyzésében le van írva feketén-fehéren, hogy 2014-től az útmutató ellenére helytelenül szerepeltették a betét összegét a maradványnál. Ennek ellenére senki sem vette észre eddig, hogy egyik napról a másikra két milliárd forinttal több lett papíron.

A cikkben az ellenzéket botránykeltéssel vádolják, miközben az a botrányos, ahogy Borbély Lénárd kezeli az ügyet. Nem azt a könyvvizsgálót kellene ugyanis felkérni a vizsgálatra, aki éveken át nem vette észre eddig ezt a tévedést, hanem egy független igazságügyi szakértőt. Ha nincs semmi takargatnivalója a polgármesternek, akkor támogatnia kellett volna a vizsgálatot! A Jobbik az Állami Számvevőszékhez fordul, hogy az elmúlt 5 év költségvetését vizsgálják meg és írásban nyilatkozzanak, hogy mindent rendben találtak! A Jobbik szerint, ha minden a legnagyobb rendben van az elmúlt évek költségvetésével, akkor az önkormányzat vezetése nyugodtan áll egy kivizsgálás elé!

Pákozdi József, Csepel jobbikos önkormányzati képviselője