Október 6-a bebizonyította, hogy a magyarság az igazságért szembe néz a halállal is

 

 

162 évvel ezelőtt 1849 október 6-án gróf Batthyány Lajos, az első felelős magyar kormány miniszterelnöke, 13 honvéd tábornok, valamint több mint száz honvédtiszt, lelkész, értelmiségi és egyszerű közkatona adta életét a magyar szabadságért. Ők voltak azok, akik áldozatvállalásukkal bebizonyították, hogy az a nemzet, amely képes a halállal is szembe nézni a szabadságért, az igazságért, az a nemzet legyőzhetetlen.

Nem véletlen, hogy az elnyomó osztrák hatalom 1848-49 után nem merte felvállalni a magyarokkal való újabb konfrontációt, nem merte felvállalni egy újabb forradalom és szabadságharc lehetőségét. Az osztrákok akkor belátták azt, amit a jelen kor gyarmatosítói még nem: a magyar nem adja fel, küzd a végsőkig, így jobb vele kiegyezni, mint elvérezni a magyar ellenállás kardlapján.
Október hatodika nemcsak gyásznap, de ünnep is egyben, a magyar nemzet élni akarásának ünnepe. Egy újabb lehetőség, hogy önvizsgálatot tartva mindenki feltegye magának a kérdést, mit tett a hazáért, a nemzetért, szűkebb közösségéért, családjáért, mit tett a Szent Koronáért. Mit tett azért a Szent Koronáért, amely képes volt a magyarság ügyéért egységbe forrasztani a szerb Damjanichot, az osztrák Poletenberget, az örmény Kiss Ernőt vagy a horvát Knézic-et kifejezve, hogy nemzetünk több mint hús vér emberek közössége. A magyarság küldetést, életfelfogást jelent: az igazság harca az igazságtalanság ellen, melyért egy szerb tábornok is képes az életét áldozni, példát mutatva azoknak a méltatlan utódoknak, akik a délvidéki magyarok ellen elkövetett primitív cselekedeteikkel megbecstelenítik a szabadság eszméjét.

Velük szemben nekünk, magyaroknak óriási a felelősségünk abban, hogy a nemzetért hozott áldozatvállalásunkkal méltóak legyünk az ősökhöz. A mi felelősségünk, hogy életben tartsuk a „hazáért mindent, a hazát semmiért” életfilozófiát, hogy a '48-as hősök véráldozata ne legyen hiábavaló, hogy a magyarság visszaszerezze jogos jussát a Kárpát-medencében.

Köszönet gróf Batthyány Lajos miniszterelnök úrnak, köszönet az aradi tizenháromnak, köszönet mindazoknak, akik vállalták a halált Magyarországért, vállalták a halált az igazságért. Ígérem, mi jobbikosok mindent megteszünk, hogy sikerre vigyük azt az ügyet, melyért Önök az életüket adták. Mártírhaláluk nem volt hiábavaló!

Szegedi Csanád
EP-képviselő, a Jobbik alelnöke

Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...